Buddhizmus tanulmányok MA

Buddhizmus tanulmányok MA

Buddhizmus tanulmányok MA

A buddhizmus tanulmányok mesterszakon a buddhista vallás és filozófia alapos tanulmányozásán kívül hangsúlyos a nyelvi képzés is, hiszen a szövegeket eredeti nyelven is olvassuk. Ezért a felvétel előfeltétele – az alapszakos diplomán túl – valamelyik klasszikus buddhista nyelv (páli, szanszkrit, kínai, tibeti, koreai, japán, mongol) megfelelő, legalább a BA minor szintjét elérő ismerete.

A tibeti nyelvet mesterszinten csak ezen a szakon lehet tanulni, ami természetes, hiszen a klasszikus tibeti szövegek elsöprő többsége kifejezetten buddhista mű.

A mesterszakon lehetőség van az alapszakon megismert nyelv tovább tanulására, de lehetséges egy másik buddhista nyelvet elkezdeni is; vagy akár a kettőt együtt.

Továbblépés a PhD-szintre az ELTE-n belül többféleképpen is lehetséges. Ha elsősorban a nyelvvel kíván a hallgató foglalkozni, akkor a Nyelvtudományi Doktori Iskolán teheti ezt meg. Amennyiben a buddhista vallás vagy filozófia területén tervez kutatni, akkor a Filozófiatudományi Doktori Iskola Interkulturális filozófia doktori programjára jelentkezhet; ezt a doktori programot tanszékünk oktatói gondozzák.
 

Tanegységlista

Dokumentum címe Méret
Buddhizmus tanulmányok MA (tanegységlista 2019-től) 336.44 KB
Buddhizmus tanulmányok MA szakos tájékoztató (2024) 1.98 MB